Ha bárki úgy döntene a környezetemben, hogy egy évre lelép 3 országba, ahol majd szépen összerakja az élete széthullott darabkáit, azt mondanám biztosan menekül valami/valaki elől. A könyv elolvasása előtt nem teljesen értettem volna, hogy egy problémát miért nem lehet megoldani ott, ahol elkezdődött. Én is próbáltam még a menekülős módszert, legtöbbször nem jött össze, szóval én egy ideje azért utazom, mert imádom és nem mert éppen menekülni támad kedvem. Gilbertnek viszont sikerült meggyőznie, hogy néha igenis a saját érdekünkben érdemes lelépni. Ha bennünk nem is változik semmi ennek ellenére sem, legalább a környezetünk igen.
Az első úti cél Olaszország volt, de ezt is meglehetősen sokáig halogatta. Pontosan tudta mit akar, mégsem találta meg soha a megfelelő időpontot. Sorra hagyta, hogy a környezete és a problémái diktáljanak, míg elért arra a pontra, hogy elege lett és végre elhatározta magát. Ez mind szép és jó, csak ami utána jött az lett kissé lapos.
A filmben ez a rész tetszett a legjobban, írott formában viszont ez kötött le a legkevésbé.
Lényeges dolgok: egyedül volt miközben egy szerinte romantikus nyelvet tanult (érzem én az iróniát), leküzdötte a depresszióját (amiért persze jár a taps), és meghízott. Erősen próbált hozzászokni a környezetéhez, de néha azt érzetem, hogy még mindig el van tévedve. A visszaemlékezések viszont meggyőztek, hogy pontosan tudja, hogy mit csinál és mire van szüksége ahhoz, hogy jobban legyen. Már az elindulása előtt is mondhatni nagy utat tett meg önmagért, de természetesen az igazi végeredmény további mérföldeket igényelt.
Lényeges dolgok: egyedül volt miközben egy szerinte romantikus nyelvet tanult (érzem én az iróniát), leküzdötte a depresszióját (amiért persze jár a taps), és meghízott. Erősen próbált hozzászokni a környezetéhez, de néha azt érzetem, hogy még mindig el van tévedve. A visszaemlékezések viszont meggyőztek, hogy pontosan tudja, hogy mit csinál és mire van szüksége ahhoz, hogy jobban legyen. Már az elindulása előtt is mondhatni nagy utat tett meg önmagért, de természetesen az igazi végeredmény további mérföldeket igényelt.
Indiában persze folytatódott, sőt felértékelődött a "lelki megtisztulás". Itt végre olyan emberekkel volt körülvéve, akik hasonló dolgokon mentek keresztül,
Sokat szenvedtem ezen a részen de szerintem leginkább a nyelvi korlátok miatt. Angolul olvastam és néhány rész mind a mai napig kissé zavaros. Egy világ életében mondhatni ateista ember megtalálja Istent. Ez a mondat önmagában kissé riasztó lenne számomra, de Gilbert egyáltalán nem egy megrészegült fanatikust juttatott az eszembe (fogalmam sincs miért tartottam ettől...), így megbékéltem ezzel a résszel. Azért ennek ellenére sem tudtam teljes egészében átélni/érezni ezért számomra (meg ahogy tapasztaltam még sokak számára) ez volt a legkevésbé élvezhető rész. Nem a sok vallásos és indiai szösszenet zavart, csak egyszerűen nem áll az egész "találjuk meg Istent és így önmagunkat" procedúra olyan közel hozzám.
Indonéziában viszont bebizonyította, hogy egy törzsgyökeres amerikai a világ másik felén sem változik. Nekem legalábbis nem úgy tűnt, mintha fel tudná venni a helyiek tempóját (vagy inkább lenyugodni arra a szintre). Folyton intézkedett, aggódott ami kissé irritált. Persze a jó szándék vezérelte és hasonlóak, a ház sem lett volna meg időben, de én komolyan csodálkoztam, hogy nem esett szét idegileg ennyi huza-vonától. Semmi látványos, teátrális dolgot nem csinált, lelkiekben sem érzékeltem akkora változást nála, ezért ebből a részből leginkább annyi marad meg, hogy összejött neki egy kapcsolat. Ez is valami, a film megnézése nélkül is számítottam volna egy ilyen lépésre, de ezek után már efelett is zsigerből elsiklottam. Mondhatni előre lelőttem magamnak a poént...
Indonéziában viszont bebizonyította, hogy egy törzsgyökeres amerikai a világ másik felén sem változik. Nekem legalábbis nem úgy tűnt, mintha fel tudná venni a helyiek tempóját (vagy inkább lenyugodni arra a szintre). Folyton intézkedett, aggódott ami kissé irritált. Persze a jó szándék vezérelte és hasonlóak, a ház sem lett volna meg időben, de én komolyan csodálkoztam, hogy nem esett szét idegileg ennyi huza-vonától. Semmi látványos, teátrális dolgot nem csinált, lelkiekben sem érzékeltem akkora változást nála, ezért ebből a részből leginkább annyi marad meg, hogy összejött neki egy kapcsolat. Ez is valami, a film megnézése nélkül is számítottam volna egy ilyen lépésre, de ezek után már efelett is zsigerből elsiklottam. Mondhatni előre lelőttem magamnak a poént...
A film alapján őszintén szólva mást vártam. A történet eleji depresszió leküzdése után kezdett egy kissé ellaposodni a történet. Úgy éreztem, hogy a nehéz részen túljutottunk és innentől már minden mindegy, úgyis happy end lesz a vége. Még akkor is ha valóban megtörtént eseményekről van szó. Persze nem minden lelki válsággal küzdő harmincas teheti meg, hogy egy évre lelép összeszedni magát. Ez nem így működik, de talán nem is ennek kell a mércének lennie.
Gilbertnek legalább összejött.
Gilbertnek legalább összejött.
