Jay Crownover - Asa (Marked Men 6.)

Rowdy könyvének végén Asa-t letartóztatják valamiért, amit nem követett el és ki más, mint Royal viszi be az őrsre. Asa kijelenti, hogy akinek jogában áll bedugni őt egy rendőrautó hátsó ülésére, annak nála nincs esélye. Szerencsétlenségére, vagy éppen szerencséjére nem sokkal ezután Royal és a társa, Dom egy lövöldözésbe keverednek munka közben. Dom kórházba kerül, a lánynak viszont bűntudata lesz, amiért nem tudta megvédeni a társát. Itt jön a lépbe Asa. Royal ezután leginkább csak a bűntudatban fuldoklik, de úgy gondolja, hogy Asa segítségével egy rövid időre túl tudna lépni ezen, aki persze nem igazán akar ebben részt venni.

A történetük kezdete előtt hetekig kerülgették egymást, mire történt is valami kettejük között. Asa folyamatosan azon volt fennakadva, hogy ki volt és miket tett a múltban. Mindenkin átgázolt, senkivel sem törődött, mindig mindenkitől elvette, amit akart bármilyen módszerrel. Az egyetlen gond ezekkel a múltban vájkálós részekkel az volt, hogy nem vette észre mennyire megváltozott, miután Denverbe érkezett. Az elején is azért maradt távol Royal-tól, mert nem akart az önpusztító hadjáratának a részese lenni. Később is inkább a lány érdekeit tartja szem előtt, mint a sajátjait.

Nekem úgy tűnt ez a könyv inkább Asa-ról szólt, mondjuk neki több dolgot is fel kellett dolgozni a múltjával kapcsolatban. A lánynak leginkább csak azt kellett felfogni, hogy önmaga miatt rendőr, ráadásul még jó is benne. Az kissé ironikus, hogy egy embernek kórházba kellett kerülnie, hogy erre rájöjjön, de ez van. Úgy érezte Dom sérülése az ő hibája, egyszerűen nem bírta elfogadni, hogy balesetek néha történnek.

Nem egyszerre, inkább fokozatosan, könyvről könyvre szerettem meg a sorozatot minden hibája, szenvedős vagy éppen eltúlzottan lelkizős jelenete ellenére. A sorozat címének jelentősége viszont egészen az utolsó sorokig nem esett le. Nem csak egy csapat lelkileg és néha fizikailag is sérült, összetartó az esetek többségében tetovált huszonévesről, akik a semmiből is képesek voltak összetákolni maguknak egy családot. A Marked Men-re csak egy egyszerű tetováló szalonként tekintettem, figyelembe sem véve a mögötte lévő srácokat. Asa viszont végleg bebizonyította, hogy nem csak lehet valaki Marked, ha minden létező bőrfelülete tele van tintával és fémmel. Emberek, érzések, helyek ugyanúgy meg tudnak minket jelölni, az egyetlen különbség csak annyi, hogy ezek értelemszerűen láthatatlan jelek. Ettől viszont nem lesznek kevésbé fontosak vagy különlegesek, de ugyanúgy velünk maradnak örökre, meghatározva azt, akik vagyunk.

Royal és Asa párosítását eleinte kétkedve fogadtam, de az ő történetük volt tele a legtöbb elfogadással, továbblépéssel és a végére tényleg úgy éreztem, hogy minden szereplő pontosan ott van ahová az írónő eredetileg szánta őket.

Brigid Kemmerer - Storm – Vihar (Elementál 1.)

Becca Chandler egyszer csak abban a helyzetben találja magát, hogy bármelyik fiút megszerezheti – bármelyiket, amelyiket nem akarja. Köszönhetően volt barátja hazug pletykáinak. Egy este kimenti Chris Merricket az iskola parkolójában zajló verekedésből. Chris más. Egészen más: uralja a vizet -a testvérei pedig a tüzet, a levegőt és a földet. Erősek. Veszélyesek. Halál fiai. És most, hogy ismeri az igazságot, Becca is. Nehéz titkot tartani, ha az életed van veszélyben. Amikor megjelenik az iskolában Hunter, a titokzatos új fiú, és kiderül, hogy kivételes tehetsége van a rossz helyen a rossz időben lenni, Becca eleinte azt hiszi, bízhat benne. Ám Hunter hamarosan összecsap Chrisszel, és Becca már nem is tudja, ki rejtegeti a legveszélyesebb titkot.

Amilyen volt eredeti az alaptörténet, olyan mértékben volt tele szerencsétlen és kidolgozatlan szereplőkkel. A négy elem téma viszont jól fel volt építve, az egész köré szőtt történet, főleg Chris előadásában is tetszett. Egyedül azt sajnáltam, hogy az Őrzőket és a képességeiket letudtuk néhány mondatban és a szerepük nagyrészt kimerült egy balesetben és üres fenyegetésekben. A történet az utolsó néhány fejezetig szinte nem létező fogalom maradt, vontatottan haladt előre, a tetőpont után pedig jóformán minden bevezető nélkül, hirtelen vége a könyvnek.

Ezek, meg Becca jelenléte irritált egy kissé. Ami kiderült róla a fülszöveget olvasva, azt a könyvben mindenki csak kerülgeti, célozgat rá, ideje már senkinek sincs rá, hogy elmagyarázza, pontosan mi is történt.  A vége felé aztán egyszer csak kiderül, hogy a lány egyáltalán nem talált furcsának egy olyan bulit, ahol ő volt az egyetlen nőnemű. Miután a srác, aki miatt eredetileg részt vett a bulin, megpróbálja megerőszakolni (hála égnek sikertelenül), beiratkozik egy önvédelmi tanfolyamra. Itt rájöttem, hogy az írónő valószínűleg itt próbálta meg kicsit komolyabb irányba terelni a történetet és bátorítani az esetleg hasonló helyzetű olvasókat, hogy ne féljenek tanfolyamra járni és beszélni a történtekről. De az is lehet, hogy ezen a ponton már mindenfélét próbáltam belemagyarázni a történetbe, csakhogy jobban tetsszen… Mindenesetre Becca szerintem túlságosan szerencsétlenül és naivan kezelte a helyzetet, kezdve azzal, hogy egyáltalán elment arra a bulira. Az egész könyvben végig ide-oda csapódik Chris és Hunter között, mint valami túlpörögött fallabda, de végül mindig ott köt ki, ahol nagyobb esélye van a túlélésre. Az egyik percben semmit sem ért, mindenben kételkedik, aztán egyik pillanatról a másikra tudomásul veszi, elfogadja és belenyugszik a történtekbe minden különösebben átgondolt érv vagy indok nélkül.

Számomra a Chris-szel való kapcsolata is kissé kiforratlan maradt, abban sem voltam biztos, hogy kit is választott a végén. Nem vagyok biztos benne, hogy Kemmerer tudatosan tervezte úgy, hogy a szereplők hasonlítani fognak az elemeikre, minden esetre Chris tényleg hasonlított a vízre: nyugodt, semleges, senki sem vár tőle világmegváltó dolgokat, de azért jó, ha a közelben van.

 Nem értem, miért kellet Chris és Becca történetével indítani, jó lenne, ha ezután már csak növekedne a színvonal.

Jay Crownover - Rowdy (Marked Men 5.)

Rowdy St.James, aki a Texasi rendszerben nőtt fel, új életet kezd Denverben. Olyan emberek veszik körül, akiket a családjának mondhat, egy tetováló szalonban végre azt csinálhatja, amihez igazán ért, de egyszer csak visszatér valaki a múltjából, akit már 10 éve nem látott. Phil, a halála előtt gondoskodott a srácairól, ennek köszönhetően, mikor Vegasban tudomást szerez Salem Rowdy-hoz fűződő kapcsolatáról, beajánlja őt az új szalon menedzserének.

Eddig a sorozatból a harmadik és a negyedik részek tetszettek a legjobban, az ötödiket viszont súlyos mélyrepülésként életem meg. Az egész könyvet két részre tudtam bontani: az elsőben egyik főszereplő sem csinált mást, mint újraéli a múltat, próbálja feldolgozni azt. Véleményük szerint egy szeretet nélküli helyen nőttek fel, így mikor Salem 18 lett, lelépett, hátrahagyva Rowdy-t. Később kiderül, a fiú nem Salem távozása miatt neheztelt rá, hanem mert őt nem vitte magával. Salem-nek pedig fel kellett dolgoznia, hogy habár ő mindig is szerette Rowdy, a fiú nem belé, hanem a húgába, Poppy-ba volt szerelmes. Legalábbis ezt hitte Salem érkezéséig.

Salem az egyik legszínesebb, legtetováltabb, leghatározottabb női karakter volt az egész sorozatban. Majdnem, mint Cora latin változata, csak éppen ő a tökéletesség helyett, egyszerűen csak Rowdy-t hajkurászta. Nem félt kockáztatni sem, hát még átrepülni a fél országot.

Ami Rowdy-t illeti… Néha úgy viselkedett, mintha még mindig az a 15 éves, magányos kissrác lenne, aki nem értette, hogy miért hagyta el mindenki, akit szeretett. Érdekes volt arról olvasni, hogyan teszi túl magát Poppy-n, hogyan engedi közel magához Salem-et újra, hiszen egy szerethető, ámde szeretethiányos művészlélekről beszélünk.

Persze Poppy sem maradhatott ki a történetből, de nem okozott annyi feszültséget és bonyodalmat, mint amennyit még elbírt volna a sztori. Az elején ő volt a tökéletes kistestvér, aki meg tudott felelni mindenki elvárásainak és egészen addig ő maradt az engedelmes jó kislány, amíg rá nem jött, hogy ennek köszönhetően kezdte elveszíteni önmagát és a szabad akaratát is.

Ha csak ennyi lett volna, akkor nem kellene most negatívan értékelnem a könyvet. De a történet felétől valami olyan szintű ömlengés és felesleges lelkizés vette kezdetét, hogy gondolatban néha már a hajamat téptem.  Nem tudom, hogy ezek az oldalszán növelése érdekében történtek, vagy Jay csak egyszerűen kifogyott az ihletből, de nekem igazán nem lett volna hiányérzetem nélkülük. Ezektől függetlenül, akinek eddig tetszett a sorozat és feltétlenül tudni akarja a történet végét, az nyugodtan álljon neki annak ellenére, hogy magyarul sehol sem találtam.

Jessica Park - Flat-Out Love – Szeretni bolondulásig (Szeretni bolondulásig 1.)

A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom.Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott.Bonyolult? Kínos? De még mennyire.Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak.De a szerelem – és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata – mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül.

Julie Seagle-t friss egyetemistaként átverik első napján Bostonban. Egy nem létező lakásért fizetett, így kénytelen ideiglenesen édesanyja régi barátnőjéhez és annak családjához költözni. Ahogy a lány egyre inkább megismeri a családot, a kissé különc Celestét, a kissé kocka Matt-tet, a kissé szokatlan Fotó Finnt, nem is beszélve a szülőkről.

Vicces, szórakoztató, olvastatja magát, talán még a kocka srácok is tudnak azonosulni vele, ugyanakkor komoly témákat is boncolgat, ráadásul még a mellékszereplők is a helyükön vannak. Ezen felül úgy tartozik a „csajos könyv” kategóriába, hogy nem fuldoklik a marcipánban, egyáltalán nem erőltettek a poénok, de az egész történetről üvölt, hogy valamiféle tragédiának történnie kellett a múltban. Ahogyan haladtam a könyvvel, úgy rakosgattam össze magamban a darabkákat. Ami történt Finn-nel, azt egy családnak sem kívánnám, a szereplők mind-mind a maguk módján próbáltak ezen túljutni. Erre berobban Julie és felforgat mindent.

Mindenbe beleszól, mindenhol ott akar lenni, mindent irányítani akar, de mindezt olyan segítő szándékkal teszi, hogy nem egyszerűen nem lehet rá haragudni. Már a történet elején meginog egy kicsit, de egyből össze is szedi magát. Határozott, vicces, okos és igazán törődik Celestével és furcsa kis családja többi tagjával is.  Azt viszont nem igazán értettem, hogy minek titkolta (elvileg) a barátai előtt, hogy szeret tanulni és jó jegyeket szerezni. Ha valaki szeret valamit, de nem meri felvállalni a barátai előtt, akkor ott szerintem újra kellene értelmezni a barátságság fogalmát. Hála égnek erre Julie is rájön idővel.

Celeste fiatal kora ellenére az egyik legérdekesebb karakter, aki pont emiatt saját könyvet is kapott.
Finn elvesztését ő élte meg a leglátványosabban, mindenhová az életnagyságú kartonbábúját hurcolja, habár tisztában van vele, hogy ez nem fogja visszahozni a bátyját. Rendkívül intelligens, egészen egyedi módon látja a világot, viszont nem igazán az a tipikus társasági ember.  Az egyik kedvenc szereplőm lett a végére.

Matt szintén a szívemhez nőtt. Julie érkezéséig teljesen a tanulásba és a Celeste körüli teendőibe temetkezik, szinte robotszerűen. De nemcsak a húgának, de Matt-nek is szüksége van Julie-ra, hogy megnyíljon és szembenézzen a történtekkel. Tipikusan az a karakter, aki nehezen mutatja ki az érzéseit, de bármit megtenne a szeretteiért.

Bárkinek ajánlom a könyvet, aki szeretne egy igényes romantikus történetet olvasni, ami a változatosság kedvéért szól is valamiről. 

Katie McGarry - Crash Into You (Feszülő húr 3.)

 

– CSÓKOLJ MEG! – suttogja Isaiah. – Akkor beolvadunk a környezetünkbe.A szívem tébolyultan dobog. 

Isaiah dögös pasi. Ijesztő és dögös. 
Miért akarhat egy ilyen srác egyáltalán közel kerülni EGY MAGAMFAJTA LÁNYHOZ? 
A sikerszerző Katie McGarry újabb kirobbanó története egy jó kislányról, aki a vakmerőségre is hajlamos, egy dörzsölt srácról, akinek nincs vesztenivalója, és egy száguldó tempóban szövődő szerelemről. 
Színjeles tanulmányi eredmény, dizájnerrucik, kifogástalan élet – ennyit várnak Rachel Youngtól. A magániskolába járó tizenegyedikes lány azonban titkol ezt-azt jómódú szülei meg basáskodó bátyjai elől… sőt, épp két újabb tétellel gyarapította a listát. Az egyik, hogy sötét országutakon szokott száguldozni vadidegenek társaságában a Mustangjával. Hát a másik? A tizenhét éves Isaiah Walker – egy nevelőszülőknél fölcseperedett, tetovált srác, akivel szóba állnia sem lenne szabad. Ám miután a szürke szemű, átható tekintetű fiú a segítségére siet, többé nem tudja kiverni a fejéből. 
Isaiah is rejteget titkokat. A lakóhelyéről és Rachel iránti tényleges érzéseiről. Csak az hiányozna, hogy belegabalyodjon egy gazdag csajba, aki nyilván csak a kaland kedvéért kívánkozik a város rossz hírű, déli fertályára – még ha ránézésre valóságos angyal is ez a lány. 
Amikor azonban közös szenvedélyük, az aszfalton száguldozás mindkettejüket életveszélybe sodorja, hat hetük marad, hogy kiutat találjanak. Hat hét, hogy kiderítsék, meddig hajlandók elmenni egymás megmentéséért.

Ez a sorozat részről részre csak jobb lesz. Minden kötettel egyre jobban élvezem, a világot, amit Katie megteremtett. Ettől függetlenül a sorozattal való kapcsolatom eléggé „döcögősen” indult, de a harmadik könyvre már hozzászoktam minden hibájához és a néha jelentkező probléma-túltengésekhez.

Isaiah könyvét különösen vártam: a szerelmi háromszögekben én mindig a felesleges harmadiknak szurkolok, hogy ne kínozza tovább önmagát. Nem volt ez másképp itt sem, az csak hab volt a tortán, hogy szegény szenvedő lélek tetovált, piercingelt és oda meg vissza volt a retró autókért. Neki nem csak hogy a Beth-szel való kapcsolatát kellet rendeznie, de a vér szerinti anyja felbukkanása és egy elég komoly tartozás is a nyakába szakadt elég rövid időn belül. A körülményekhez képest remekül helytállt, ráadásul nemcsak Rachel és még jó pár mellékszereplő segítségére számíthatott. Az előző részekből megismert karakterek jelenléte egyáltalán nem sikerült erőltetettre, nagyon jól passzoltak a történetbe.

Ugyanez nem mondható el Rachel személyiségéről és a családja többi tagjáról.  Az egyik jelenetben egy magabiztos, autórajongó lányról olvastam, aki tudta mit akart, képes volt illegális ügyletekbe keveredni, a másikban viszont már zokszó nélkül hagyja a családjának, hogy ide-oda rángassák, utasítgassák, és olyan dolgokra kényszerítsék, amiktől konkrétan kórházban köthet ki. Mindeközben figyelembe sem veszik, hogy ő vagy az anyja mit akar. Nemcsak Rachel-nek, de a saját anyjuknak is folyamatosan hazudtak. Akit ráadásul néha úgy kezeltek, mintha minimum ötéves lenne, és azért nem avatják be semmibe, mert biztosak benne, hogy úgysem értené meg. Amikor az előbbi tulajdonságai törtek utat, semmi baj nem volt vele, egyszer sem lehetett érzékelni, hogy azért ne működne a dolog Isaiah-ával, mert különböző környéken laknak és nem egyezik a bankszámlájuk összege.  Ez a könyv nem teljesen preferálja a klasszikus rossz fiú-jó kislány felállást és pont ettől lett ennyire jó.

Cassandra Clare - A Végzet Ereklyéi sorozat

Cassandra Clare - A Végzet Ereklyéi sorozat

Csontváros

 Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?

Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.

Magyar:

https://yadi.sk/d/-1vCS_X0RMAT3

Angol:

https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CB8QFjAA&url=http%3A%2F%2Fcollegestpaul.weebly.com%2Fuploads%2F2%2F6%2F3%2F0%2F26304269%2F1_-_city-of-bones_the-mortal-instruments-book-1-by-cassandra-clare.pdf&ei=YuZYVcOVIYybsAGQo4D4CA&usg=AFQjCNH4VGRCx1E38GK3MpRIKU4N5B_UGw&sig2=v6AO3JlRejfhb82y9Ja6Pw&bvm=bv.93564037,d.bGg&cad=rja

Elolvastam egyszer, megnéztem a filmet, elolvastam még egyszer. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg nekem az enyhén fantasy műfajú könyvek lehetnek a gyengéim, ugyanis az ehhez hasonló könyveket valamiért nem tudom megunni. 
Imádom Clare stílusát, a karaktereit, de inkább a mellékszereplők fogtak meg, (Magnus, Alec, Simon) nekem ők érdekesebbek voltak. 
Az egyetlen problémám az volt, hogy néhány helyen már kínosan hasonlított a Harry Potterre, (legalábbis szerintem…) például: a főszereplő hirtelen részese lesz egy olyan világnak, amit nem lát mindenki, mondén = mugli… szóval volt egypár ilyen. 
A filmet látva, majd a könyvet újraolvasva egyből az ugrott be, hogy Clary-t valahogy „törékenyebbnek” képzeltem, Simon-t különcebbnek, Alec-et meg egyszerűen bunkóbbnak Clary-vel szemben. 
A fent leírtak ellenére mégis érdekelt, a végén is volt fordulat, nem untam el, bár a vége kezdett teljesen Clary és Jace „kapcsolatára” épülni, (meg ennek a kihasználására), szóval a végének nagyon örültem (bár már olvastam egyszer a harmadik részt is, így kicsit nehezebb véleményt írni). 
„All the stories are true.”

Hamuváros

Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat – főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz – ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?

Magyar

Angol

Valamiért én úgy könyveltem el a sorozatok 2. részeit, hogy különösebben se nem izgalmasak, sem nem fordulatosak. De ez lehet, hogy csak az éppen olvasott sorozatok miatt volt… 
Ennél a könyvnél ezt megint újra kellet értékeltem. Majdnem annyira imádtam, mint az előző részt, főleg Magnus és Alec miatt, akiknek szurkoltam egy ideje. Ami Simonnal történt… inkább csak reméltem, hogy lesz vele kapcsolatban valami hasonló fordulat. 
Valentine, na ő néha már egyenesen megszállottnak tűnt az egész tervével kapcsolatban, bár, először Imogen is, de őt végül inkább megkedveltem, Valentine meg ellenszenvesebb lett mint a Renwickben. 
Szerencse, hogy már a 3. könyv is megvan, fogalmam nincs, hogy ilyen befejezés után mihez lenne idegzetem...

Üvegváros

Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába – még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény. 

Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost – bármilyen áron? 

Magyar

Angol

A Pokoli szerkezeteket még nem olvastam, a Végzet Ereklyéit imádom, viszont azokat a történeteket is, amik a két sorozat között vannak. Ezek ismerete nélkül volt pár elszólás és rész amiket nem teljesen értettem. Most valahogy teljesebb képet kaptam az Árnyvadászok világáról, ahol a politikának legalább akkora jelentőség van, mint a való életben ezzel is bebizonyítva, hogy még a fantasy könyvekben is lehetnek igazságok. 

Bukott Angyalok Városa

A háborúnak vége, és Clary Fray izgatottan tért vissza New Yorkba, ahol egy lehetőségekkel teli, új világ vár rá. Szorgalmasan edz, hogy Árnyvadász válhasson belőle, és felhasználhassa különleges képességeit. Édesanyja feleségül megy élete szerelméhez. Az Árnyvadászok és az Alvilágiak végre békében élnek egymással. És ami a legfontosabb, Clary és Jace szerelme végre igazán kiteljesedhet. 

Valaki azonban Árnyvadászokat kezd gyilkoni, és az éleződő feszültség újabb véres háborúval fenyeget. Clary legjobb barátja, Simon sem segíthet. Akármerre fordul, valaki maga mellé akarja állítani, hiszen szükségük van az életét megrontó átok rettenetes hatalmára. Arról nem is beszélve, hogy két gyönyörű, ámde veszélyes lánnyal jár egyszerre, akik közül egyik sem tud a másikról. Amikor Jace minden magyarázat nélkül távolodni kezd Clarytől, a lány egy rejtély kellős közepén találja magát, amelynek a megoldásával valóra válik a legrosszabb rémálma. Rettenetes események láncolatát indítja el, aminek akár az is lehet a vége, hogy mindent elveszít, ami fontos a számára. Még Jace-t is.

Magyar

Angol

Imádom Cassie írásait, ez tény, viszont eddig a sorozatból, talán ez volt számomra a leggyengébb kötet. Inkább a szereplőkről szólt, hogy vége a nagy csatának, mindenki pihen, gyakorol, sebet nyalogat, Clary és Jace végre tényleg együtt vannak, közelgő esküvő, Simon… Aki hála Káinnak, Izzy-nek, Maiának megint csak nagyobb szerepet kapott :DD 
Viszont amikor padtársamnak kijelentettem, hogy Jace-t már rég fel kellett volna képelni, méghozzá jó erősen, egyszerűen nem értett velem egyet. Tehát, az ok a következő: 
– M… miért nem tudsz szólni hozzám? – kérdezte súgva [Clary]. – Miért nem tudsz rám nézni? 
(…) 
– Mert szeretlek. [Jace] 
És valaki szerint ez normális indok… Már az Üvegvárosban is voltak önmarcangoló azt hiszem démon vagyok monológjai, de itt lett végleg elegem…. 
A csattanó a végén viszont tökéletesen sokkolt (bár valahol számítanom kellet volna erre…..)

Elveszett Lelkek Városa

Mi az az ár, ami még a szerelemért is túl magas? Amikor Jace és Clary ismét találkoznak, a lány elborzadva tapasztalja, hogy szerelmét és gonosz bátyját Lilith varázslata egymáshoz köti. A Klávé célja megölni Sebastiant, de lehetetlen anélkül végezni az egyik fiúval, hogy a másiknak ne essék bántódása. Alec, Magnus, Simon és Isabelle tündérekkel, démonokkal meg a könyörtelen Vasnővérekkel alkudozik, Clary pedig veszélyes játszmába kezd. A tét nem csak a saját élete, de Jace lelke is egyben. De bízhat-e még a fiúban egyáltalán? 

Szerelem. Vér. Árulás. Bosszú. A Végzet Ereklyéi lélegzetelállító ötödik darabjában közelítő sötétség fenyegeti az árnyvadászokat.

Magyar

Angol

Cassie egyszerűen nem tudna olyat írni, amit ne olvasnék el tőle

A 4. kötet lett az egyik leggyengébb, ezért amikor nekiálltam ennek, egy jóval izgalmasabb történetet reméltem 
(és kaptam). 
Clary még mindig hajlamos kicsit túlaggódni a dolgokat, de szerencsére ő még mindig a szerethetőbb női karakterek közé tartozik Izzy-vel egyetemben. 
Sebastian számomra a tökéletes főgonosz. Az viszont, hogy nem érti az emberi természetet, azt csak azzal lehetne magyarázni, hogy inkább démon, mintsem ember. Valahogy nem tudok nem rá Jonathan-ként gondolni, az nekem még mindig Jace. 
Jace, aki most sokkal kevésbé volt irritáló és mazochista, mint az előző részekben. Ott helyenként még Clary is határozottabb volt nála. 
A Malec páros az Üvegváros óta annyira a szívemhez nőtt, hogy a végén akaratlanul is vérzett értük a szívem. Ennek ellenére néha az volt az érzésem Alec azt se tudja mit csinál… 
A könyv vége az viszont az eddigi legjobb, nem csak a hatalmas függővég miatt.

Mennyei Tűz Városa

A Végzet Ereklyéi zárókötete 
Árnyvadászok 
A sötétség visszatér az árnyvadászok világába. Miközben minden széthullik körülöttük, Clary, Jace, Simon és a barátaik összefognak, hogy megküzdjenek a nephilimek valaha volt legnagyobb ellenségével: Clary saját bátyjával.

Erchomai, mondta Sebastian. Jövök.

Sebastiant a világon semmi sem győzheti le; – egy másik világba kell talán utazniuk, hogy esélyük legyen? Életek vesznek oda, szerelmeket áldoznak fel, és minden megváltozik a Végzet Ereklyéinek befejező kötetében.

Magyar

Angol

Még nem állok készen, hogy elengedjem azt a világot, amit Cassie megteremtett. Még csak másfél éve tart a mániám, de hihetetlen mennyire hozzám nőtt az egész. 
Nem ezt ez a legjobb lezárókötet, amit valaha olvastam, nem is zárt le teljesen mindent, de végül is több pozitívum volt benne, mint negatívum. Mint általában a Clare könyvekben. 
Pozitívumok: egyszerűen csak maga a stílus, a történet, a karakterek, a fordulatok na meg a poénok. Megjelenés előtt mindenféle spoilerre szabályos (és talán enyhén mániákusan) vadásztam, így a halálozásokon és még jó néhány részleten nem lepődtem meg.  
A halálozásokat még lenyeltem, Simon történetét is kezdem feldolgozni, de az kifejezettem irritált, hogy egy idő után már össze-vissza ugrál a könyv a különböző szemszögek és helyszínek között, mindenhol egy-egy drámai résznél abbahagyva, majd oldalakkal, ha nem fejezetekkel később folytatva. Az egyik pedig ok, hogy ilyen hosszú lett, hogy tele van felesleges, vagy éppen hiábavalóan elnyújtott részekkel. Erre az egyik legidegesítőbb példa Simon „áldozata”. Több oldalon keresztül csak szenvednek, már-már kétségbeesetten próbálják meggyőzni, kicsit sem tartva tiszteletben a döntését. 
A sorozatból még mindig az 1., a 3., és az 5. a kedvenc részeim, ez nagyjából a Hamu és a Bukott angyalok városa szintjét ütötte meg…

Katja Millay - Nyugalom tengere

Katja Millay - Nyugalom tengere

Oldalszám: 504

Kötéstípus: kartonált

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: The Sea of Tranquility

Fordító: Komáromy Zsófia

ISBN: 9789633737781

A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.

Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer.

Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.

A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.

http://data.hu/get/8611215/A_nyugalom_tengere_-_Katja_Millay.pdf

Végre megértettem, milyen amikor egy könyv története egy kész érzelmi hullámvasút:) Volt, hogy a sírás határáig nevettem, dühömben vagy éppen megdöbbenésemben inkább leraktam pár percre, másszor meg majdnem elbőgtem magam… 
Hónapok óta ez volt az első olyan könyv, amikor a fülszövegben leírtakon kívül nem tudtam többet sem cselekményről sem a szereplőkről. Még a spoileres értékeléseket is próbáltam kerülgetni. Ebben az esetben ezt egyáltalán nem bántam, mivel olyan kritikát is olvastam, aki imádta és olyat is, aki nem is értette mire fel ez a nagy népszerűség. Szóval csak leültem és olvastam és olvastam és olvastam…. 
Kb. a könyv felénél kezdtem rájönni, hogy ez nem egy szimpla regény két sérült, szenvedő tiniről. Mindketten sokkal értettebben gondolkodtak, teljesen máshogy látták a világot, mint a környezetükben bárki. A történetük számomra legkevésbé a szerelemről szólt. Sokkal inkább a túlélésről, az újrakezdésről, hogy mindazok után, ami velük történt, mégis megtalálták a helyük a világban, hogy viszonylag normális életet tudtak kialakítani. 
Az egyetlen dolog ami mégis zavart, az az volt, hogy egy kicsit a rögeszméjükké vált ( főleg Nastya esetében) a múlt. Értem én, hogy a bosszúállás is egy mód a továbblépésre, de ez valahogy már egy kicsit sok volt. Aztán, amikor kiderült, hogy tényleg meghalt, még ha csak pár percre is, azután kezdtem jobban megérteni a személyiségét. 
Josh-t nem mondanám a tipikus „álompasi” típusnak, talán ezért is illett tökéletesen a történetbe. Örültem, hogy Ő legalább egy egészséges hobbit választott, annak ellenére, hogy a való életben a helyzetét teljes képtelenségnek könyvelném el. Így leírva egy idő után megbarátkoztam az Ő múltjával is. 
Drew-val kapcsolatban csak annyit tudnék mondani, hogy talán Ő volt a legjobb, legviccesebb, érzelmileg legtöbbet fejlődő, legőszintébb szereplő. 
Lassan szerettem bele a történetbe, akkor viszont menthetetlenül. Nem gondoltam volna, hogy fogok valaha egy ennyire jó Rubin pöttyössel találkozni.