Katie McGarry - Take Me On (Pushing the Limits 4.)

 

Ugyanaz az írónő, az által megteremtett világ, a karakterek jó része, a problémák, a szenvedés, a felnőtté válás megkezdése is ugyanúgy jelen van. McGarry viszont elérte, hogy újra beleszeressek abba, amit csinál és ahogy csinálja. Rachel bátyjától, West-től nem vártam sokat. Az apjuk az egyik leggazdagabb ember az államban, anyagilag mindent megadott a gyerekeinek, de igazán csak ebben a részben látszik, érzelmileg mennyire elhanyagolta őket. A lánya eltitkolt előle egy rakás dolgot, érthető rá miért nem figyelt, a másik szélén a dolognak viszont ott egyensúlyozik West. Miután kicsapják verekedésért, az apja is kidobja otthonról. Rachel baleseténél ő vezetett, nem a fia, mégis úgy állítja be, mintha a teljes felelősség West terhelné. A srác így kénytelen a kocsijában lakni, és ez az a rész, ahol Haley bejön a képbe. Kickbox bajnok létére egy verekedésből a fiúnak kell kihúznia, akit így belerángatnak egy másik verekedésbe. A lánynak két hónapja van fölkészíteni, ha nem akarja megásni West sírját.

Persze ezekhez hozzájön, hogy mindketten titkolnak valami a másik elől, Haley nem akar randizni még egy harcossal, azután ami az exével történt és természetesen még rakat dráma és szenvedés borítékolható. Ami viszont elviszi a hátán az egészet, az a rengeteg energia, amit az írónő ráfordíthatott a kevert harcművészet megismerésére. Minden egyes könyvében van valami plusz, ami többé teszi őket, mint a többit ebben a műfajban. Nem nyomja agyon az egészet, keretet ad a történetnek, ráadásul a maguk módján érdekesek is. Na, nem mintha kedvem lenne szétveretni magam, de ezt a könyvet olvasva kedvem támadt legalább egyszer kipróbálni a felsorolt küzdősportok egyikét. Már csak ezért is megérte.

A másik pozitívum pedig a karakterfejlődés. A szereplő nem sietnek el semmit, mondván mindketten sérültek már eleget, így minden a maga idejében történik, semmit sem erőltetnek. A lány, habár nehéz helyzetben van, remekül helytáll és minden áron védelmezi a családját. Hajlamos elveszni a fejében és hozzá van szokva, hogy maga intézi az ügyeit. Az ő esetében inkább csak a végén történik nagyobb előrelépés, míg West az egész könyv alatt meglepetések tárháza. Egy olyan srácból, akinek soha a kisujját sem kellet mozdítania, csinálhatott bármit, akkor is mindig mindent megkapott, hirtelen hajléktalan lesz, ki kell állnia és harcolnia azért ami akar, arról nem is beszélve, hogy valamiből meg is kell élnie.

A fenti körülményekhez még hozzájön Katie stílusa és borítékolható a siker. Negyedszerre sem unalmas amit csinál, és ezért ő az egyik legjobb a műfajban.

Rick Yancey - Az ötödik hullám

Az első hullám nyomán sötétség támadt. 

A második hullámot csak a szerencsések élték túl. 

A harmadikat pedig a szerencsétlenek. 

A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben! 

Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán. 

Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani. 

Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?

Ez az A könyv. Amiért megéri lassabban olvasni, hajnalig fennmaradni, tövig rágni a körmöd, tanórákat átolvasni, a külvilágra fél füllel sem figyelni, mert amit olvasol az garantáltan több szórakozást, őszinteséget és idegbajt nyújt. Eredeti, vicces, fordulatos, letehetetlen.

Cassie átlagos tiniként indul neki, mint bárki más: legjobb barátnő - pipa, helyes srác a suliban - pipa, normális család, imádnivaló öccsel- pipa. Persze ez mind az Azok előtti állapot tartozékai. Viszont amikor minden összedőlni látszik, Cassie képes összeszedni magát és tényleg tenni valamit a túlélés érdekében, Akár a körülmények áldozata, akár nem, hihetetlenek a túlélési ösztönei. Az egyik legemberibb szereplő, aki bármeddig elmenne, hogy biztonságban tudja az öccsét.
Nem vagyok jóban a gyenge, sírós, szegény-szerencsétlen gyerekszereplőkkel, ezért vegyes érzésekkel kezdtem neki Sam/Sammy/Mazsola részeinek, de meglepően szerethető volt. Ő is a maga módján próbál alkalmazkodni a körülményekhez egész jól, gyerek létére. Legalábbis már a regény elején jobbak a túlélési esélyei, mint nagyjából 7 milliárd embernek.
Zombi egyetlen mozgatórugója viszont a bűntudat. Fogalmam sincs, hogy maradt életben az a gyerek, amikor egyre csak egy dolgot szajkóz unásig. Amikor egyszer-kétszer seggbe rúgták, rövid időre mintha viszonylag cselekvőképes lett volna. Jelenleg egy elég semleges karakter nekem, kíváncsian várom, hogy a későbbiekben változik-e ez.
Az egyetlen, amin megbukott a dolog, az talán a szerelmi szál. Kicsit kidolgozatlan, kicsit esetlen, de a vége akkor is kiakasztó. Mint nagyjából az egész könyv, de a vége rettenetesen odavág. Épp amikor már kezdetem megérteni/megszeretni Evan-t...

Hallottam/olvastam/láttam egypár sci-fit, de az egyik legjobb közülük. Inkább bevállalnák egy Éhezők Viadalát, minthogy ilyen szintű tömegmészárlásnak legyek a tanúja. Egy ilyen világban nem tudhatod, hogy ki kapta parancsba az öldöklést, ki csinálja muszájból és ki, azért, mert jólesik neki. Nem tudhatod, hogy kiben bízz, kinek segíts, ki ellen harcolsz és ki bukkan fel a legváratlanabb pillanatokban. Ráadásul az író stílusa, történetvezetése, humora visz mindent. Konkrétan képes volt megnevettetni, miközben az emberiség kiirtásáról olvastam.

Colleen Hoover - Megtalálni Hamumipőkét (Reménytelen 2,5)

Egy véletlen találkozás a sötétben pont elég ahhoz, hogy a tizennyolc éves Daniel és a véletlenül belé botló lány szerelmet valljon egymásnak. A románc azonban feltételekhez kötött: megállapodnak, hogy csupán egy órán át tart, és csak úgy tesznek, mintha.

A hatvan perc elteltével a lány éppúgy válik köddé, mint Hamupipőke. Daniel pedig igyekszik meggyőzni magát arról, hogy a történtek csak azért látszottak tökéletesnek, mert eljátszották az egészet. Ilyen csak a tündérmesékben szokott történni, ugye.

Egy évvel és egy boldogtalan kapcsolattal később viszont már kénytelen hinni benne, hogy létezik szerelem első látásra – hiszen találkozik Six-szel, a furcsa nevű lánnyal, akinek még furcsább a személyisége. Daniel számára sajnos az igaz szerelem megtalálása nem jelent egyet a happy enddel. Sőt, talán távolabb is visz tőle.

A múlt elképesztően sötét titka vajon képes-e árnyékot vetni Daniel és Six egyetlen esélyére, hogy megmentői legyenek?

Daniel a Losing Hope-ban még nem tűnt annak, de itt teljesen romantikus alkatnak tituláltam. Legalábbis ez lehetett az egyetlen logikus magyarázat azon tettére, miszerint egyik lyukasórája közben megismert, ismeretlen lánnyal, akinek nemhogy a nevével, de a külsejével sincs tisztában, játsszák el, hogy együtt vannak. De még ez a kissé megmagyarázhatatlan rész is aranyosra sikeredett, hiszen azt a célt szolgálta, hogy megvigasztalja az említett lányt.
Gondolom ilyen, és egyéb események hatására szerettem meg Daniel karakterét, talán egy kicsit jobban is, mint annak idején Holdert. Plusz, nem volt semmi nyomasztó dolog a múltjában, ami azért egy Hoover karaktertől nem semmi.
Az elején, mikor még mindenkit Val-lal meg az idétlen beceneveivel fárasztott nem vettem komolyan a srácot. Nem néztem volna ki belőle, hogy úgy fogja lereagálni a történteket, bár hozzá kell tenni, hogy a vége kissé elcsépeltre sikeredett.

Tisztán érezhető, hogy Collen Hoover írta, mégis hangulatában kicsit eltér az eddigi könyveitől. Életvidám, nem cukormázas, de nem is fuldoklik a depresszióban. Talán az írónő eddigi legjobb könyve. Hangosan nevettem a poénokon, meghatódtam, ahol meg kellett és végig izgultam a szereplőkért. Jó történetvezetés, tényleg poénos poénok, szerethető karakterek és végül a csattanó. A tökéletlenül tökéletes novella. Az egyetlen hibája talán hogy túl rövid, más tényezőt, nagyon akkor se tudnék említeni, ha akarnék.

Kiera Cass - Az Igazi (Párválasztó 3.)

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. 

Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. 

Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. 

"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére. 

Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."

Az ilyen köteteket mindig két szempontból nézem:

1, Milyen lezáró kötetnek?

2, Milyen, mint önálló kötet?

Ez a könyv viszont majdhogynem mindkét kritériumomnak megfelel. Ennek ellenére nem teljesen vagyok megelégedve a történettel, viszont lezárásnak tökéletes volt. Végül is megkaptuk, amit az első sorok óta vártunk: hogy, America megnyerje a Párválasztót és megkapja Maxont, hogy valaki fellépjen az igazságtalan rendszer ellen és kiálljon a kevésbé szerencsések mellett, na meg persze a cukormázas happy end. 

A történet az utóbbi rész hanyatlása után kezdett magára találni, de utolsó kötet lévén kissé késve. A meghatónak szánt, érzelgős jelenetek a limonádés vallomásokkal és eszmecserékkel továbbra is jelen vannak, de ezek már-már szemet se szúrtak. Ami viszont végre érdekesebbé tették a történetet, azok a lázadók most már végre megindokolt támadásai voltak. Eddig csak a merő unalom és nyálcsorgás elkerülése végett kerültek képbe, de most már teljesen logikus és érhető okok miatt riogatták a népet. Már csak azért is sikerült ennyire megkedvelnem őket, mert teljesen szemben álltak a király úgynevezett "elveivel". Az első könyvben megismert, majd eltűnt America mellett, ő képviselték számomra kvázi az összes pozitív dolgot Clarkson zsarnoksága mellett.

Talán egyetlen dolog zavart egy kissé, de attól majdhogynem a hajamat téptem. America elvileg 16, Maxon 19 volt. Ennyi idősen, vagyis még félig gyerekként egy egész ország arra akarta rákényszeríteni őket, hogy eldöntsék kivel akarják végigszenvedni elkövetkezendő éveiket. Értem én, hogy ez az egész egy királyságban játszódik, ahol szó szerint létfontosságúak az utódok, és régebben ilyen szituációban még fiatalabban házasodtak, de ez a történet elvileg a jövőben játszódik. Persze, a könyvben leírtak alapján technikailag visszafejlődtünk, de ezek szerint egyéb területen is a középkor tájékán stagnáltunk. A fent említett kettőnek viszont még várnia kellett volna ezzel az egésszel.  Maxon pár másodperc alatt lejátszódó események hatására változtatja a döntéseit a jövendőbeli menyasszonya személyét illetően, meg sem hallgatva a magyarázatokat, vagy az észérveket. Amikor pedig lehetősége lenne a szívére hallgatva dönteni és nem kényszer hatása alatt, zsigerből az ellenkező irányba rohan. Mert miért ne? Végül is, a "aki egyszer hazudott, az még egyszer megteheti" elv, nem hülyeség, de akkor meg ne várja el szegény szerencsétlen lánytól, hogy ennyi variálás után még visszamegy hozzá, csak mert őfelsége mégis őt szúrta ki 35 bezárt lány közül.

 Összességében nem bántam meg, hogy végigolvastam a sorozatot, bár igaz, ellenkező esetben sem vesztettem volna túl sokat. Az egész világábrázolás erősen el van tévedve egy kevésbé gagyi limonádé és az első 2 Éhezők viadala között, de ez teljesen rendben van így. Nem egy világmegváltó könyv, de ki mondta, hogy annak kellene lennie?