Először is egy kicsit Hesséről: sokszínű pályamű, spiritualitás, több ezernyi könyvkritika és persze irodalmi Nobel-díj. Bőven volt neki ihlete, hogy írjon, a Demianben is felfedezhetőek ilyen-olyan átfedések a valóság és a kitaláció között.
Maga a Demian Emil Sinclair (ami egyben Hesse írói álneve is volt) felnőtté válásának történetét meséli el. Kezdetben adott egy rendes gyerek szerető szülőkkel, testvérekkel, barátokkal körülvéve. Emilnek ez így tökéletesen megfelel, ragaszkodik ehhez az állapothoz. Egy nap azonban szembekerül egy alapvetően más társasággal, egy hazugság miatt pedig tartozása lesz az egyik tag felé. Ezután tovább hazudozik, mélyül a bűntudata és úgy érzi egyre mélyebbre süllyed.
Itt jön a képbe Max Demian, pont jókor, hogy segítsen Emilnek rendezni a helyzetet. A probléma megoldása után sem távozik, hanem inkább egyre több helyen tűnik fel, mintha szándékosan keresné Emil társaságát. Demian mondhatni elindítja az útján a fiút. Történeteket mesél neki, megkérdőjelezteti eddigi iskolai óráikat és azt, amit a világról mondtak nekik, röviden eléri, hogy Emil is gondolkodni kezdjen a környezetéről és rájöjjön, hogy nem mindig az van és lesz amit a szülők/tanárok/társadalom diktál.
Emil persze nem tudja, hogy melyik irány a helyes. A Demian által feltárt új, ismeretlen világ, vagy a régi a családi légkörrel az összes hazugság és szenvedés nélkül. A két opció között őrködik, tudja hogy ez nem választás kérdése, a változás akkor is bekövetkezik ha ő nem akarja.
Számomra úgy tűnt Emil szüleinek semmi beleszólása nem volt, milyen ember lesz a fiuk. Ezt a szerepkört Demian teljesen átvette. De vajon milyen arányban kéne a szülőknek és milyenben a barátoknak, egyéb ismerősöknek belefolyniuk a személyiségünk alakításába? Ez elsősorban rajtunk múlik, vagy inkább a környezetünk formál minket? Persze nem lehet mindenki olyan "szerencsés", hogy szembejön vele az utcán egy Max Demian, aki majd elindít egy olyan úton, amivel teljesen meg leszel elégedve.
