Brigid Kemmerer - Spark - Szikra (Elementál 2.)

Gabriel Merrick a tűzzel játszik. Szó szerint.

Néha még uralja is. Máskor viszont képtelen rá.

Gabrielnek mindig ott voltak a testvérei, különösen az ikerbátyja, Nick. Amikor viszont egy gyújtogató hoz káoszt a városukra, minden jel Gabrielre mutat. Csak épp nem ő gyújtogat.

Ráadásul mintha senki sem hinne neki. Kivéve Layne-t, a félénk, kitűnő tanuló tizedikest, aki magas nyakú garbóban és farmerben jár – és teljesen feldúlja Gabriel érzelmeit. Layne nagyon jól megérti, milyen az, ha családi problémákkal küzd az ember, és érti a titkokat is. Neki is van jó néhány.

Gabriel nem engedheti meg, hogy Layne rájöjjön, milyenek is a testvérei, a képességeik, és milyen veszélyek leselkednek rájuk. Van azonban néhány olyan kockázat, amit nem hajlandó vállalni.

Határozottan jobban tetszett, mint az előző. A történet is mintha kezdene beindulni és a jelenlegi főszereplők is kevésbé voltak irritálóak. Gabriel az előző könyvben néha kissé bunkó volt és talán egy kicsit túlságosan heves, az utóbbi gondolom az eleme miatt. Nickkel annyira különbözőek voltak, hogy valami nézeteltérés mindenképp várható volt. Viszont nem igazán értettem a nézeteltérés okát, nem hinném, hogy Gabriel a múltban sosem viselkedett seggfejként és hogy pont egy lány kellett ahhoz, hogy verekedéssé fajuljon a dolog.

Layne egy kissé sablonos, de szerethető karakter volt. Nem dőlt be Gabriel hülyeségeinek, ezért nem is értettem, miért hagyta mindenki másnak, hogy rajta és öccsén szórakozzon. Ráadásul, az ő kapcsán is felmerült a „megerőszakolás” téma, de szerencsére ő mintha érettebben állt volna hozzá a témához. Nem mintha létezne erre normális, vagy éppen mindenki-által-elfogadott-reakció. Ennek ellenére nem értem, miért kerül ez szóba másodszor is, hacsak nem lesz előbb-utóbb valaki, akivel ez tényleg meg fog történni…

Simon volt az egyik legérdekesebb karakter. Egy nem teljesen süket, de nem teljesen néma srác, aki szeret kosarazni. Itt már tényleg érződött, hogy valami fontosat is próbál az írónő belepréselni a történetbe. Volt itt szó esélyegyenlőségről, családról, szülői önzésről még az iskolai szivatásokról is. Nem hiába mondják néha, hogy a középiskola maga a pokol. Egyedül az volt zavaros, hogy hogy várták el szegény sráctól, hogy lépést tudjon tartani a tananyaggal egy olyan iskolában, ahol rajta kívül mindenki hall. El nem tudom képzelni, hogy lehet így felkészülni egy órára.

Layne apjának a helyzetét többé-kevésbé meg tudtam érteni. Az ő helyzete enyhén reménytelen volt, az anyjuk volt az, aki igazságtalan helyzetbe hozta a családját. Tipikusan egy önző libaként viselkedett, aki csak akkor képes boldogulni, ha 0-24-ben mellette van valaki egy hitelkártyával.

A gyújtogatós részek viszont eléggé laposra és néha indokolatlanul részletesre sikerültek. Nem szóltak másról, csak Gabriel tűz iránti mániájáról és az önsajnálatáról, miszerint neki van a legnehezebb dolga az elemével. Még a gyújtogató kiléte sem izgatta annyira, legalábbis egy hangyabokányi erőfeszítést sem tettek a megtalálása érdekében. Konkrétan be kellett sétálniuk ugyanabba a helyiségbe és az orruk előtt tűznek kiütnie, hogy végre leessen nekik.

Az egész történet leginkább az értelmetlen gyújtogatások, na meg Layne és Gabriel köré épült, de azért a többi Merrick fivér és Hunter történetszáláról is úgy-ahogy gondoskodott. Akinek tetszett az első rész, az minden esetre ebben sem fog csalódni..