Colleen Hoover - Reményvesztett (Reménytelen 2.)

Colleen Hoover, New York Times sikerlistás szerző valósággal megbabonázta olvasóit a Hopeless-szel. A történet egy hányatott sorsú lányról, Skyról szól, aki összetalálkozik rég elvesztett gyermekkori barátjával, Dean Holderrel. A fiú segít a sokkoló családi múlt feltárásában, így Sky végre elcsitíthatja magában a mély sebet hagyó emlékeket és érzéseket. 

A Hopeless Sky szemszögéből mutatta be az eseményeket, a Losing Hope pedig bepillantást enged Dean Holder történetébe, akit régóta kísért a kislány elvesztése. Úgy érzi, kudarcot vallott, amiért nem tudta őt megmenteni. Holder életét beárnyékolja a megbánás és a bűntudat. Sohasem hagyott fel Sky keresésével, mert úgy érzi: ha megtalálná, tovább tudna lépni végre. Arra viszont nem számított, hogy a találkozás pillanata még kínzóbb fájdalmat hoz. 

Holder a Losing Hope-ban meséli el, hogy a tizenhárom évvel korábbi események miként hatottak az ő és családja életére, s hogyan lett magányos küldetés számára a lány megmentése. A végleges gyógyulást azonban csak a Sky iránt érzett szerelem hozhatja el…

Mindig is tudtam, hogy Hoover tud írni. Több, mint jól. Viszont az eddigi könyvei nekem vagy túl szenvedősek, vagy túl nyálasra sikerültek. Ezért is lepődtem meg, amikor itt az utolsó sorhoz értem. Tudat alatt itt nem készülődtem lehúzni egy jó író kevésbé jó könyvét. Itt ugyanis nem volt mit lehúzni. Nekem az első rész kevésbé tetszett, ez viszont teljesen magába szippantott. Bármilyen depressziósnak is tűnik a fülszöveg alapján, a könyvben nem ezen van a hangsúly. Holder próbál megbirkózni a múlttal, Hope és Les elvesztésével, majd megbocsátani Lesnek és önmagának, végül pedig még Sky esetleges megtalálása is a nyakába zuhan. Ezeket pedig leginkább a Lesnek  írt levelin lehet nyomon követni.

A történet lehet, hogy ugyanaz, de rengeteg plusz tud adni. Itt már nem a történetre, a szálak megértésére koncentráltam, mint anno, így tényleg bele tudtam képzelni magam Les helyzetébe. Sky esetében szörnyű volt, amin átment így a Holderrel történteken valahogy átsiklottam. Eddig a könyvig nem vettem számításba, hogy neki is ugyanúgy szétesett a családja, a nyakába szakadt minden a gyásztól kezdve a bűntudatig. Hoover képes volt mindezt úgy tálalni, hogy nem fuldoklik a depresszióban mégis összetöri az ember szívét. Nem csoda, hogy a legtöbben csak jót képesek mondani erről a könyvről, egyszerűen valahogy mindenkihez odatalál.

Az olvasó persze már tudja a végeredményt, de ez a könyv egyszerűen annyira aranyos és szerethető és őszinte, hogy ez semmit sem von le az élvezhetőségéből. Lehet, hogy elvesztette annak idején Hope-ot, de igazán nagy mázlistának kellett lennie ahhoz, hogy visszakapja Sky-t.