Romokban hever az életem. Így tudnám összefoglalni jelenlegi helyzetemet. A futballedzőm engem hibáztat a szezonzáró meccs kudarcáért, ahogy az egész csapatom is.
Két teljes hónapot töltöttem azzal, hogy a sebeimet nyalogattam, mint egy igazi lúzer. Elvesztettem a barátnőmet, Fable Maguire-t, az egyetlen lányt, aki igazán fontos nekem, mert azt gondoltam, hogy csak szenved mellettem.
Most rájöttem, én vagyok az, aki nem tud nélküle létezni. Ő hiába csinál úgy, mintha már túltette volna magát a dolgon, tudom, hogy legalább annyit gondol rám, mint amennyit én őrá. Túl jól ismerem. Annyira sebezhető… én csak segíteni szeretnék neki, átölelni és szeretni őt.
Csak annyit kérek, hogy adjon még egy lehetőséget.
Egymás nélkül elveszettek vagyunk, de együtt az örök szerelem vár ránk!
Azt hittem, az első résznél nem lehet lejjebb. Orbitálisat tévedtem. Az a könyv még legalább "próbált" szólni valamiről. Alig észrevehetően, de volt egy komolynak szánt probléma, aminek gondolom együttérzést kellet volna kiváltania belőlem. Tekintettek arra, hogy ez egyáltalán nem sikerült, sőt konkrétan fellélegeztem, mikor az utolsó sorhoz értem, enyhén be voltam sózva, hogy ez a rész mit tartogathat.
Már a fülszöveg alapján rosszat sejtettem, de ha egyszer elhatároztam magam, ritkán teszek le könyvet. (Rossz szokás, nem lehet mit tenni....) Azonban erre még én sem voltam felkészülve. Felvonultat minden aprócska elemet, amiktől általában a hideg futkároz a hátamon: a bébizés, random féltékenységrohamok, indokolatlan szenvedés, a másik nevének magamra tetoválása. Szóval röviden volt néhány ilyen hajtépésre késztető nyálas sablon.
Drew és Fable kapcsolata viszont vitt mindent. Természetesen negatív értelemben. Nem értettem min drámáznak annyit, amikor a fő probléma annyi volt, hogy nincsenek együtt. Ennyi, kész, nem több. Ehhez persze még hozzájött egy-két dolog, de ezeknek annyi eszük sem volt, hogy együtt oldják ezeket meg. Már. Az. Elejétől. Fogva. Nem, ehelyett ment a szokásos unásig ismételt szenvedés és sértettség nyálas beszólásokkal tarkítva. A sokadik kiakadás után szerintem már ők sem értették, hogy mire fel ez a sok szerencsétlenkedés, nemhogy én....
Az egyetlen értelmes ember esküszöm Owen volt. Na az legalább tényleg érdekelt, hogy vele mi történik, hogy ő hogy élte meg az egész sztorit. Neki tényleg volt miért szenvednie. Őt tényleg minden épeszű, megmagyarázható ok nélkül hagyták el, mintha semmit se jelentene az anyjának. Erre Fable végig úgy kezelte, mint egy nyolcéves gyereket szokás, aki biztos, hogy bűnöző lesz mire betölti a tizennyolcat és már most sem ért semmit abból, ami körülötte történik.
No comments:
Post a Comment